- Én állat...

...nagyjából ez volt a második gondolatom, körülbelül a film második percében. Eljöttünk az első nyilvános vetítés napján, az első időpontra, mert úgy tűnik, valami velemszületett önkínzási hajlam arra sarkall, hogy olyan filmeket nézzek, amin bőgni kell.Ráadásul önként és dalolva, közben pedig beleakadok olyanokba, mint Trier Melancholia-ja vagy pont a röhögéstől-sírós végletbe, mint a Cápavihar

Reggel 10.45: a mozilátogatók száma a teremben öt fő. szóval dönthettünk, hova ülök. Föl, középre, alap. nagyüdítő, kiscsoki, mehet a menet. Első körben azon tippelgettünk, hogy hogy csináltak ilyen kihalást  a városban, ami a film első perceiben feltűnik. Később is, de ez már részletkérdés. se effekt, se ComputerGraphicImage, semmi varázslat. Csak fantasztikus kutyatrénerek, színészek, hogy a kameraállásokról ne is beszéljek, bár kiemelném azt a pillanatot, amikor a pocsolyázó kutyák körül bealkonyul az est, és a víztükrön fordítva megjelennek a város épületei…nagyon ott van. Persze volt bőgés is, ami ugyan nem kötelező, de egy ilyen szentimentális szamárnak, mint én, valahogy elképzelhetetlen volt nélküle pl. az a jelenet, mikor Hágent kirakják az autóból, és a kocsik között próbál a gazdi után futni, vagy az utolsó jelenet, a vége, amit most nem fogok lelőni. És persze a mögöttes tartalom is ott van, elhanyagolhatatlanul, nem lehet mindig csak a felszínt nézni.

 A Rendezőnek pedig megint sikerült belecsempészni egy fantasztikus megoldást :Tarantino-módra simán „felrobbantotta” magát a saját filmjében. Tarantino ezen bravúrját évek, pontosabban filmek óta űzi, kb onnantól, hogy a Desperado című filmben is hullaként végezte, akkor még nem rendezőként. Legultolsó nagy bravúrja a Django elszabadul című filmben volt, ahol szerető emlékét egy lyuk őrzi a prérin, miután ténylegesen felrobbantotta az adott karaktert. Szóval csak ügyesen, Mundruczó úr!

 A slusszpoén egyébként, hogy a kutyák mind menhelyről kerültek a vászonra, és végül mindegyik családhoz került, örökbefogadták. Ez is bravúr. Őket már nem oltják le.

Aki oltja a filmet, fikázza, vagy a mögöttes tartalmat bírálja, felőlem mehet vissza a balettbe ugrálni.

 

Nekem 10/10

Szerző: Catherine De Winchester  2014.06.12. 19:55 Szólj hozzá!

Címkék: filmkritika mundruczó Cannes fehér isten kutyás film

A bejegyzés trackback címe:

https://catherinedewinchester.blog.hu/api/trackback/id/tr466298354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása